Péter atya 1.0

Megjelent: Könyvesblog, 2019 szeptembere

Köhögött a motor, ahogy felfelé araszoltam a hágón. Mindig megcsapott a gyerekkor szele, amikor az út lefelé fordult, és a zord bércek között megláttam a szülőfalumat. Kárpátcsernyén a 14. századi templom ott magasodott az apró házak között. Volt valami transzcendens már pusztán az építmény létezésében is, sose értettem, hogy az 1300-as években hogy voltak képesek ilyen meredek vidéken ekkorra épületet felhúzni. Régen jártam itthon, Budapesten meg furcsamód nem cikkeztek erről a robotpapról. Enyém lehet a sztori, ez nagy sztori lesz.

A Tamás atyát áthelyezték, magyarázta Mama, és azt az áthelyeztéket olyan nagy nyomatékkal mondta, még két mutatóujjával idézőjelbe is tette a szót. Mondtak róla ezt-azt, tette hozzá, és gyorsan terelte a szót, bármikor az egyház kényes kérdéseiről próbáltam beszélgetni vele, ő inkább elfordult, ne romboljam szét az ő évtizedek alatt kicsinosított építményét. Szóval, folytatta, nem volt kit Tamás atya helyére hozni, akkora a paphiány az országban, meg amúgy is, nem vagyunk már sokan a faluban, akik miatt érdemes. Ekkor egy rosszalló pillantást vetett rám. Azért hozták ide a robotpapot, a Péter atyát, fogadd országodba lelkét, kiért véred kiontatott, vetett gyorsan keresztet, és kitessékelt az ajtón.

A koporsó hatalmas volt, méretes robotot szereztek ide. Ahogy vonultunk a temetőbe, úgy láttam meg a megyés püspököt, Zoltán atyát, rá még emlékeztem gyerekkoromból, nyilván ő is felfelé bukott. Az érsek pedig a sír fölé kihelyezett képernyőn rótta le kegyeletét. Sokan a telefonjukkal állták körbe a sírt, és úgy közvetítették a szertartást. Mama oldalba bökött, hogy ne bámuljam olyan feltűnően, neki is streamelték a misét, amikor combnyakkal otthon feküdt. Köpni-nyelni nem tudtam, csak örültem, mert így legalább senkinek nem fog szemet szúrni, hogy én videoriportot csinálok erről a cirkuszról közben.

Péter atya

2018-2019

A fejfát hosszan vettem, az aranyozott Valóság voltál, álom lettél újra sírfeliraton elidőztem, volt iróniája, aki ezt kitalálta.

A tort a művelődési házban tartották, ki volt függesztve ott is egy képernyő, beszarás, micsoda modernség van itt. Péter atyáról vetítettek slide showt; felszenteli a felújított iskolát, megkereszteli azt a két gyereket, aki abban az évben Kárpátcsernyén született, megáldja a falu határában épített atomerőművet, meg a templom előtt ölelgeti a gyónásra érkező néniket. Azért nem vigyorgott mindenki, amikor beállítottak vele, a Marika hetekig ki sem lépett az utcára, ott lakik szerencsétlen a templom mellett, nem akarta ezt a szentséggyalázatot, suttogta nekem Mama. Aztán mivel más nem volt, és mert azt hallottuk, Péter atya nagy tudású, az egész Biblia ott van a fejében, meg mert az érsek úr is jóvá hagyta, hát elkezdtünk járni hozzá. Levett minket a lábunkról, de aztán persze kiderült, ő sem egy szent.

Péter atya ismerős volt, aztán beugrott, honnan. Ugyanúgy nézett ki, mint a japán robotpapok, akikről, vagy amikről? Mindegy is, szóval pár éve olvastam róluk. 

- Valóban Japánból rendeltük, sajnos nem volt időnk saját modellt kifejleszteni, de a beszédmodulját valamelyest átalakítottuk. – mesélte a pilot projekt informatikai vezetője, akit a toron szúrtam ki és szólítottam meg. – De a gyóntatómodulra vagyunk a legbüszkébbek.

Mint elmondta izgatottan, egy mesterséges intelligenciát használó beszédprogramot építettek be Péter atyába. Mélytanuló algoritmussal megtanították, hogy felismerje az elmondott bűnöket és azokat a helyes kategóriába sorolja, majd megfelelő elégtételt mondjon a gyónónak.

Most, ahogy ez a fószer magyarázott, beugrott, hogy Mama az elmúlt évben milyen felszabadult lett, és hogy sokat mesélt erről az új atyáról. Azt mondta, nagyon megértő, mindenre van egy jó szava, és valahogy úgy megbízik benne, hogy mindent meg tud osztani vele. Most már rémlik, ahogy mondja, hogy ez az atya közelebb van Istenhez, mint eddig bármelyik atya, akivel dolga volt. Csak azt felejtette el említeni, hogy egy robotról van szó.

Én egyébként úgy tudtam, hogy csak felszentelt papok gyóntathatnak, erről már a szomszédos falvak papját kérdezem. Nagy hasa van, kopaszodik, egész temetés alatt izzad, vénasszonyok nyara, lihegi, és törölgeti a homlokát.

- Kapacitáshiány. Egy vasárnap öt misét mondok, hetente tízet temetek, nem fér bele több, muszáj a munkaerőhiányt így pótolni. És ha gyónni akarnak az emberek, akkor meg kell adnunk nekik, hogy gyónhassanak. A kedves szakemberek beépítettek egy jelzőrendszert is Péter atyába, ha valaki olyan súlyosságú bűnt osztott meg vele, amely már nem tartozik az ő hatáskörébe, akkor értesítette a megyés püspököt.

Nem értem, ha ilyen professzionális rendszert építettek, akkor hogyhogy temetik már egy év múlva. Megkeresem újra a programozót, aki éppen az utolsó pogácsát kaparintja meg.
-        De ha Japánból érkezett, hogyhogy tönkrement egy év alatt?
-        Nem, nem, nem ment tönkre. Le kellett állítanunk.
-        Rosszul működött? Vagy lett mégis utánpótlás?
-        Nem, dehogy, Péter atya remekül végezte a dolgát.
-        Halál nélkül nincsen egyház. – löki félre Zoltán atya a programozót.
-        Hogyhogy nincs?
-        Ha nincs halál, nincs feloldozás.

Ezt megrázó és szép végszónak érzem, amiben van valami mélyen emberi. Épp menteném el a drive-omra a felvételeket, amikor a programozó félrevon.

- Betápláltuk az elmúlt 30 év prédikációit, és azok alapján jobbakat írt, mint a legnépszerűbb papok. Rögtön féltékenyek lettek rá. Na meg rámutatott egy-két addig feltáratlan ellentmondásra a miserendben és némely korábbi prédikációban. Na meg a gyóntatómodul. Mint kiderült, nem csak a helybeliek jártak hozzá. Hanem az egyházi főméltóságok is. Egy robotnak bármit elmond az ember, hiszen az csak egy robot. És olyan megértő, mindig azt mondja, amit kell. És úgyse ért semmit. Úgyse emlékszik semmire. A jelzőrendszer meg persze folyamatosan jelzett. Hamar rájöttek, hogy a Péter atya által tárolt adatok milyen veszélyesek lehetnek rájuk nézve. Úgyhogy be kellett építenünk egy bűnbeesés-kiegészítőt, mert mégsem hozhat létre a bűnös emberiség egy bűntelen robotot, hiszen semmissé tennénk az üdvtörténetet. Bűnbeesés nélkül nincs feloldozás. Ezért kellett bűnbe vinnem Péter atyát, hogy aztán a halál jelentsen számára feloldozást.

A programozó egészben betuszkolta a hatalmas sajtos pogácsát a szájába, egy nyeléssel lenyomta a torkán, láttam, ahogy az ádámcsutkája fel-lejár, dolgozik, hogy bele ne fulladjon. Aztán néznek majd egyet, amikor Péter atya kiszáll a sírból és elindul a mennyek országába, röhögött teli szájjal, ördögien, és készülődött kifelé. Gyorsan még elkaptam, és felajánlottam, hogy elviszem Budapestre, mi van, ha nem viccelt, meg jó lenne kideríteni, Péter atya memóriájának biztonsági másolatai hol is vannak.